Eljött az első mélypont. A hétvége sok volt. A vasárnapi ebéd (rántott hús sült krumplival), a délutáni vendégség (frissen sült pizzák, üdítőitalok, sütik), a rengeteg finom illat nagyon nehézzé tette a dolgomat. Legszívesebben rávetettem volna magam a délutáni ebédre, és este se a magam számára előkészített nyers pizza is csak rutinból ment le.
Férjem nagyon finom banános-mákos sütit csinált (az illata isteni volt), apuék pogácsájáról, püspökkenyeréről, meggyes sütijéről nem is beszélve. A maradékok itt maradtak, felbontott gyömbéres üdítős üvegek, megkezdett gyümölcslevek szegélyezték az utamat a konyháig. Még mindig van egy-két apróság.
Tapasztalatból tudom, hogy minden fellobbanásomkor (hamar) eljön a pillanat, amikor hirtelen sok lesz, és feladom. Talán ezért jelentkeztem egy konkrét kihívásra, kezdtem írni ezt a blogot, hogy a keret megtartson (meg mások rám gondolása), ha én nem érzek elég erőt, hogy megtartsam magam. Most konkrétan csak emiatt csinálom tovább. Annyira kedvetlenné váltam tegnap este, hogy nem volt kedvem újra elővenni a kést, felvágni a zöldségeket, és salátát vacsorázni. Szó szerint nem volt kedvem vacsorázni. Elég ZT-t ittam délután, így nem is voltam annyira éhes. Ma reggel sem volt kedvem a gyümisalit összerakni, csak megettem egy narancsot. Ebédre erőt vettem magamon, és hatalmas adag salátát ettem meg, sok aszalt zöldséglappal (a zölddel) és utána sok sütit (dió, hajdina, zabpehely alap mézzel, narancslével). Annyira sokat, hogy még mindig nem vagyok éhes. Szóval most vacakolok, de legalább nem bűnözök.
Előbb-utóbb elmúlik a rossz hangulat (ami nem az éhségből, vagy az alacsony vércukorból ered, ennyire ismerem magam), és akkor talán az is erőt ad később, hogy nem buktam el az első nagyobb akadálynál. Még mászom át, de remélem, hamar lehuppanok a másik oldalon. Nehéz, mert egyfolytában egy lilahagymás, melegszendvicsről álmodozom megsütött bacon kockákkal. Rossz szóválasztás, mert nem álmodozom, csak eszembe jut gyakran. Nem böködöm a sárkányt direkt álmodozással. Hiányzik a sütőben sült, fűszeres zöldséges melege, és krémessége. Ennek már igazából örülök. Mármint annak, hogy nem fagyira, csokira vágyom, hanem zöldségre, csak épp máshogy elkészítve. Csináltam egy adag édesburgonya-csipszet, azt rágcsálom, de most nagyon vágynám a sütőben sült verzióját.
Az is közrejátszik, hogy nem szépül még látványosan az arcbőröm. Nagyon ronda piros gyulladt rozaceás arcbőrt képzeljetek el. Mármint ne, nem kell elképzelni. Azt gondoltam, hogy a kihívás harmadánál már sokkal szebb lesz a bőröm. Egyáltalán nem így van. Tisztában vagyok vele, hogy két oka is van. Egyrészt azzal, hogy csak jó ételeket eszek, azzal méregtelenítek is, és az arcbőr is egy szerv ehhez, másrészt a hirtelen több mag fogyasztása (lenmag, napraforgó stb) sok a bőrömnek, úgyhogy keresem a mértéket.
Szurkoljatok. Én is azt teszem veletek kapcsolatban.
A címet (ami kivételesen nem latin nyelvű) az ihlette, hogy épp a Bayeux-i falikárpit latin feliratait fordítjuk a suliban latin órán, és ezen járnak a gondolataim. A falikárpit ihlette viszont a következő képet: (forrás)
Luxgladium tenet - Fénykardot tart.
Non, ego sum pater tuus - Nem, én vagyok az apád.
Hic Lucius Caeliambulus: - Itt van Luke Skywalker.
Imo non est vero - Ez nem lehet igaz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése